A Hubble űrteleszkóppal sikerült megörökíteni az eddig ismeretlen negyedik Plutó holdat, amely egyelőre a P4 nevet viseli. Valószínűleg ez a Plutó négy holdja közül a legkisebb: átmérője 13-34 km között van. Összehasonlításul, a Charon, a legnagyobb hold 1200 km, a másik két hold, a Nix és a Hydra átmérője pedig 32-113 km között van.
Az új holdat a Hubble teleszkóp által 2005-ben felfedezett Nix és a Hydra között találták (a Charont 1978-ban fedezték fel az U.S. Naval Observatoryban).
A P4 először 2011. június 28-án észlelhető a Hubble 3-as jelzésű széles látószögű kamerájával készített felvételen. A felfedezést július 3-án és 18-án készített felvételekkel erősítették meg. A korábbi felvételeken azért nem látszódott, mert az expozíciós idő eddig rövidebb volt.
Elkezdődött a Dawn űrszonda egy évig tartó keringése a Vesta kisbolygó körül. Ez az első űrmisszió, amelynek során a Naprendszer fő aszteroidaövének egyik kisbolygója körül kering majd űrszonda. A megközelítés során a protoplanéta felszíni vizsgálata kerül előtérbe. Az itt látható képet július 14-én készítette az űrszonda, 41 ezer km távolságból. Magyar idő szerint szombat hajnali 3 órakor áll a kisbolygó körül 16 ezer km-es stabil pályára. A Dawn jelenleg 188 millió km-re van a Földtől.
"Négy éve várunk erre a pillanatra" - nyilatkozta Robert Mase, Dawn projekt vezető. A Dawn projekt a két legnagyobb kisbolygóövi égitestre koncentrál: a most elért Vestára, 2012 júliusában pedig a Ceres program kezdődik el. Várhatóan rengeteg új ismeretre teszünk szert a program által a kisbolygók keletkezéséről, életútjáról és ezáltal a korai Naprendszer fejlődéséről.
A Neptununuszt egy éve fedezték fel. Természetesen nem egy földi, hanem egy neptunuszi évről van szó. Ebből az alkalomból most a sajtó többet foglalkozik a bolygóval, így én is. A következő cikk a ma.hu-ról származik, érdekessége miatt teszem be.
Mivel a planéta naprendszerünk legkülső bolygója (miután a Plútót a csillagászok lefokozták), így a Nap körüli útját igen hosszú idő, megközelítőleg 165 év alatt teszi meg. Távolságából adódóan ez az egyik legkevésbé ismert bolygó, noha 1989-ben a Voyager 2 elrepült mellette és méréseket végzett rajta, mégis, csak a napokban sikerült pontosan meghatározni, meddig is tart egy neptunuszi nap. A korábban gondolt 16 óra és 6 perc helyett 15 óra 57 perc és 59 másodperc lett ez az idő.
Ránézésre elég jelentéktelennek tűnik a különbség, az égitest pedig egyébként is nagyon messze van a Földtől (hozzávetőleg 4,4 milliárd kilométerre). Miért érdemes hát foglalkozni a kék gázóriással? Azért, mert a Neptunusz jelenléte azon a pályán, amit már évmilliárdok óta bejár, nem megszokott. A Hubble űrtávcsőnek köszönhetően az elmúlt évtizedben szinte felfoghatatlan sebességgel gyarapodott tudásunk az univerzumról, többek között a bolygókeletkezésről és a planéták csillagok körüli pályájáról. Ebbe a képbe azonban a Neptunusz nem illik bele.
Mint említettük, a bolygó a legtávolabbi, ebbe az osztályba tartozó égitest a naprendszerben - 30-szor messzebb van Napunktól, mint a Föld. Jelenlegi ismereteink a bolygóképződésről feltételezik, hogy egy adott csillag bolygói a szoláris ködből, vagyis a csillag forgásakor körülötte kialakuló por- és gázfelhőből tömörödnek össze. A Neptunusz pályája környékén azonban ennek az anyagnak már igen diffúznak, ritkásnak kellett lennie, állítja Francis Nimmo, a santa cruzi Kaliforniai Egyetem bolygókutatója. Ezért feltételezhető, hogy a Neptunusz nem ott alakult ki, hanem a Naphoz jóval közelebb, ahol a porfelhő jelentősen sűrűbb volt; majd később vándorolt ki a naprendszer külső részeibe.
Ezzel az elmélettel azonban van egy kis gond. Megfigyeléseink szerint a Neptunusz méretű gázbolygók más naprendszerekben általában ellenkező utat járnak be. Azaz a csillagtól valamivel távolabb jönnek létre, majd befelé vándorolnak, nem pedig kifelé, ahogyan azt jelenlegi ismereteink szerint a Neptunuszról feltételezik. Saját gázbolygónk jobb megismerése elvezethet annak megértéséhez, hogy a világegyetem más szegleteiben található, úgynevezett forró Neptunuszok miért és hogyan jöttek létre, illetve tartózkodnak azon a pályán, amin. Ha sikerül még több választ kapni a kék planétáról, azzal több száz eddig felfedezett, a mi Neptunuszunkkal szinte hajszálra megegyező gázóriás történetét tárhatjuk fel pontosabban.
A kutatásokat legjobban egy új szondaprogram segítené elő. Félő azonban, hogy a NASA jelenlegi megnyirbált költségvetésében ennek egyhamar nem lesz helye - hiszen az űrsikló program is csak a napokban áll le. A titkok tehát még egy darabig titkok maradnak.
A Dawn misszió célja a két legnagyobb kisbolygó, a Vesta és a Ceres kutatása. Az űrszonda 2007. szeptemberében indult útjára, hogy feltérképezze a két óriás aszteroidát, amelyek várakozások szerint a Naprendszer korai fejlődési stádiumába engednek bepillantást. Most július 16-ra tervezték a Vesta körüli pályára állást, majd egy éves kutató munka után, újabb két és fél évnyi utazás vár az űrszondára, míg a Cereshez érkezik. Június 23-án, a Vestától 155 ezer kilométerre lefényképezte azt, így a jelenlegi legjobb kép ez a kisbolygóról: http://dawn.jpl.nasa.gov/feature_stories/images/PIA14122b_Vesta_20110620.jpg.
Június 28-án azonban az űrszonda biztonsági módba kapcsolt, mert elromlott a xenon üzemanyagot szabályozó szelep az elektronika hibája miatt. Július 6-ára azonban a mérnököknek sikerült úrrá lenni a problémán a kiegészítő áramkörre kapcsolva, így az űrszonda ion-hajtóműje már rendesen üzemel. A hírek szerint a misszió tehát folytatódhat tovább. A tudományos adatok augusztus elejére tervezett összegyűjtése sem csúszik.
Egy másik, az előzőtől független hiba is bekövetkezett, mégpedig június 30-án az infravörös spektrométer cpu-jában, de sikerült resetelni, majd ideiglenesen visszakapcsolni, a mérnökök így reménykednek abban, hogy hamarosan teljesen üzembe tudják állítani.
Milyen eszközeink is vannak jelenleg a külső Naprendszerben? A legtávolabb kétség kívül a Voyager-1 van, amely 1977-es indulása óta ezen írás idejére 17,4 milliárd km-re, azaz 32 fényórára távolodott el a Földtől (így egy rádiós üzenetváltás 2 nap és 16 óra alatt zajlik le). Ezzel kiérdemelte az ember által készített legtávolabbi eszköz címet. A Jupitert és a Szaturnuszt látogatta meg, majd a csillagközi tér felé vette az irányt. Mára a helioszférának nevezett, a napszél által létrehozott óriási buborék határán jár, ahol az találkozik a csillagközi gázzal. Elképesztő sebességgel halad: naponta 1,4 millió km-t tesz meg. Ezzel mind ő, mind a Voyager-2, a Pioneer-11 és a New Horizons űrszondákkal együtt elérte azt a sebességet, ami a Naprendszer elhagyásához szükséges. Ezek az űrszondák tehát várhatóan több tízezer évig vándorolnak még az űrben, mielőtt egy másik csillag gravitációs tere befogja őket.
A Voyager-2 16 nappal társa előtt indult, de lassabban halad, így az megelőzte, a Földtől való távolságkülönbség így mára több, mint három milliárd kilométerre növekedett. A Voyager-2 is meglátogatta a Jupitert és a Szaturnuszt, de egy kiterjesztett küldetés keretében eljutott az Uránuszhoz és a Neptunuszhoz is, így jóvoltából közelebbről is tanulmányozhattuk ezeket a gázbolygókat is. 1989-ben viszont ő is a csillagközi tér felé vette az irányt.
Nem a Voyagerek voltak az első űrszondák a Jupiter környezetében, hanem a Pioneer-program 10-es és 11-es jelzésű eszközei, amelyek 1972-ben és 1973-ban startoltak. A Pioneer-program volt az első, amely a Naprendszert elhagyó űrszondákat tervezett. A program célja a Hold, a bolygóközi tér, a Nap, a Vénusz és az óriásbolygók vizsgálata.
A Pioneer 10 a Jupiter meglátogatása után a csillagközi tér felé indult, a 11-es viszont a Szaturnuszt is megvizsgálta. 1998-ig a Pioneer-10 volt a legtávolabbi űreszköz a Földtől. 2003-ban küldte az utolsó szignált a Földre, 12 millárd km-ről, azaz 80 Csillagászati Egység távolságból. A Pioneer 11 viszont már 1995-ben elhallgatott. A Pioneer űrszondák mozgásának vizsgálata eredményezte a híres Pioneer-anomália felfedezését, azaz hogy a tömegvonzás törvénye alapján számított pálya helyett ettól kissé eltérő a valódi.
Mind a Voyagerek, mind a Pioneerek visznek magukkal speciális tárgyakat, amelyeken üzenetek találhatók egy esetleges földönkívüli értelmes élet számára.
Az Ulysses űrszonda zárt pályán mozog a Nap körül, mintegy hat évenként kerülve meg azt. A Nap pólusait vizsgálta, de küldetése folyamán megközelítette a Jupitert is. A Nap megfigyelésével tett rendkívül hasznos tevékekenysége melett külön érdekessége, hogy az első űrszonda volt, amely kilépett az ekliptika síkjából, valamint hogy háromször is áthaladt üstököscsóván. 2009-ig üzemelt.
A jelenben is zajló, rendkívül izgalmas űrmisszió a Szaturnuszt vizsgáló Cassini-Huygens. Hét éve kering a gyűrűs bolygó körül és ezalatt óriási mértékben bővítette ismereteinket a Naprendszer második legnagyobb bolygójáról. Erről a fantasztikus misszióról természetesen még sokat fogok írni. A Cassini készítette a baloldalon látható csodálatos, misztikus felvételt a Szaturnuszról.
Egy valóban a Naprendszer peremvidékeit kutató űrszonda, a New Horizons 2006-ban indult útnak. 2015-ben éri el a Plútót, majd tovább kutat a Kuiper-öv objektumai után. Jelenleg a Földtől 19 Csillagászati Egységre van, az Uránus pályáján túl, 12 Csillagászati Egységre a Plútótól.
Kedves Olvasóm, szándékaim szerint itt a külső Naprendszer - azaz a gázbolygók és a periférikus vidékek - kutatásával kapcsolatos bejegyzések lesznek, lehetőleg minél gyakrabban és érthetően, reményeim szerint élvezhetően is.
(forrás: ma.hu)
A 
Az 
